Mióta ismerlek, már tudom,
tudom, mit kerestem,
hogy mi volt, mi hiányzott. Tudom,
tudom, mi az Élet.
Nem hiszed el sohasem,
látni sem akarod az igazat,
de belém van írva minden,
minden egyes szív-dobbanat.
És én nem megyek sehova.
Eónokat várt a lelkem,
egyedül arra,
hogy lássalak, hogy érezzem,
mindazt, ami vagy.
És én várok is még eónokat,
mert valamit tudok, biztosan.
Tudom, hogy sorsunk,
nem pár sor, nem pár levél,
vagy pár szó, mit elvisz,
messze-messze a szél.
Összeér.
Valahol.
Talán itt, talán máshol,
talán máskor.
De azt nem hiszem, hogy ennyi,
nem hiszem, hogy egy csók a világ,
nem hiszem, hogy felejteni lehet,
nem hiszem, hogy engedni kívánsz.
Nem hiszek én semmit el,
hiszen tudom. Tudom.
Tudom, hogy vártalak,
és minden, ami volt,
felkészített, hogy lássalak.
Egyvalamit ígérek,
és egyedül, Élet,
Egyedül csak Neked.
Életen innen,
Halálon is túl,
Mindig, csak Veled.
