Csak egy éjszaka

Én nem szeretem a bulikat. Most mégis, ahogy üvölt a zene, és fentről nézek a tömegre, érzem a ritmust. Látom, ahogy táncolsz. Tudod... furcsa. Még csak nem is vagy az "esetetem". Mégis... A stílusod oly megkapó, hogy a többszáz üvöltő egyetemista között is messziről kiszúrlak. Nehéz nem rád figyelni, mikor átszellemülten táncolsz, mintha mi sem volna természetesebb. Elképzelem, hogy melletted állok, és veled táncolok. Tök jó érzés legalább gondolatban tudni táncolni.
De nem mehetek le hozzád. Az sem biztos, hogy te egyáltalán szeretnéd. Nem vagyok jó ebben. Odalépek, beszélgetek veled, barátkozunk, de gőzöm sincs, hogyan érhetnék el nálad hasonló hatást, mint amit te kiváltasz belőlem.
Ahogy bámulok, és dülöngélek az ütemre, imitálva a táncot, egyszerre egy kezet érzek a vállamon. Megint itt van.
- Mit akarsz? - nézek metsző tekintettel az aranyhajúra. Mindig, mikor felbukkan, már tudom, hogy gáz van, ami felborzolja a kedélyeimet.
- Csak egy éjszakád van.
Bájgúnár vigyorától a hányinger kerülget, bár lehet, ez csak a másnap hibája. Odavetek egy laza "kösz, hogy emlékeztetsz" mondatot, és nemes egyszerűséggel átsétálok rajta, mintha ott sem volna.
- Hagyj békén Erósz! Unalmas vagy... 
Te már közben eltűntél a tömegben. Veszek egy mély levegőt, mintha tovább kívánnék lépni az egészen, és csatlakozom a csapatomhoz.
Csak egy éjszaka...