Néha visszahúz a múltam még ma,
de utam a jövőm felé vezet,
közben fájdalmaknak engedve teret,
így megyek előre: meg sem állva.
S mintha lelkem hívná fényes bálba,
úgy indul el most e gyászos menet;
a síróknak lassan átadva a helyet,
így borul szívem fájdalmas gyászba.
Ám ha látlak, er'imben megfagy a vér,
s afelé járnak mind a gondolat'im,
hogy talán újjáéledhet a remény.
Múltat feledvén, s gondokat eldobván mind,
ősi érzésben kutatván az esélyt:
Irántad új szerelem éled ím...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése